Mintegy 400 ezer ember gyűlt össze június 2-án, a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. Az ünnepi szentmise előtt P. Pál Leó, a Szent Istvánról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte a zarándokokat. „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben” – fogalmazta meg az idei búcsú célját Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye elöljárója, idézve a Kis-Somlyó hegyén található Szálvátor-kápolnán olvasható feliratot. Az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállás megszüntetésére buzdított az ünnepi liturgia szónoka, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszédében. Jakubinyi érsek köszöntötte a határon túli és a helyi zarándokokat, a keresztényeket és minden érdeklődőt, aki eljött erre a magasztos eseményre. Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói nemzeti zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte a csíksomlyói Mária-kegyhely jelentőségét, méltatva, hogy mit jelentett a történelem folyamán a Mária-tisztelet a magyarság, ezen belül a székelység számára. Mint mondta, a székely nép sokszor megtapasztalta imái meghallgatását, mikor „győzelmet és békét esdett”. Külön kitért arra, hogy veszélyben van a család intézménye, a házasság szentsége. Tragikusnak nevezte, hogy sok családban már „nem kell a gyermek”, s hogy az eutanázia révén többen szabadulni akarnak a betegektől és az öregektől. „Az ember Isten akar lenni Isten helyett” – mondta a szónok, hozzáfűzve, hogy közben „szétesik a család, elfogy a nemzet”. „Jönnek új népek, általunk megvetettek, de akik szeretik a gyermeket és megkapják az Istentől a jövőt” – fűzte hozzá a püspök. Majnek Antal hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére van esély a megmaradásra, ha a hit szilárd sziklájára építjük ezt a jövőt, ha hűségesek maradunk az egyházhoz és mindent alárendelünk az evangélium tanításainak. A politika kisebbségbe kényszerítette a határon túli magyarságot – mondta a szónok, aki szerint a megoldás nem a politikában, hanem e nemzeti közösség lelkében rejlik. Véleménye szerint „nagy bajban van” a nemzet, de hozzáfűzte, hogy a jövőre reménységgel kell gondolni. A nemzet megújulását a püspök abban látja, hogy a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. Szerinte véget kell vetni az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállásnak. /Egységet az összmagyarságon belül! Közel félmillió résztvevő a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Nem riasztotta el az esős időjárás a hét végén a Csíksomlyóra érkezett több százezer zarándokot. A csíkszeredai járhatatlan utak megpróbáltatásokat okoztak. Több tízezren vágtak neki gyalog a zarándoklatnak – egyes környékbeli hívek, mint például a gyergyóalfalusiak vagy gyimesközéplokiak „keresztaljával”, vagyis a templomi zászlókkal, kereszttel felvezetett zarándokcsoporttal gyalogosan teszik meg a mintegy hatvan kilométeres távolságot. Az utóbbi években a magyarországi testvértelepülésekről érkezett zarándokok is az itteni falvak keresztaljáihoz csatlakoznak. Idén Belső-Ázsiából hárman zarándokoltak el a pünkösdi búcsúra, ujgurok. Évente jönnek Kanadából, Új-Zélandról, valamint Európa több országából. A szertartást követően Majnek Antal püspök a lapnak nyilatkozva azért adott hálát Istennek, hogy eljöhetett Csíksomlyóra, és hogy az utóbbi napok rossz időjárása ellenére egy csepp eső sem esett a szentmise alatt. „Ez sem véletlen, hiszen az Úristen nagyon figyelmes” – mondta az egyházi vezető. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke évente elzarándokol Csíksomlyóra. „Nagy várakozásokkal jöttem idén is, mint minden évben – mondta az akadémikus -, és úgy megyek haza, hogy csodálatos pillanatokat élhettem át, mert magyarokat láttam érkezni a világ minden tájáról. Valami összeforrasztott minket, ez pedig a magyarság érzete, és ettől nagyon boldog vagyok.” /Mihály László: Pünkösd rózsafüzérrel, esőkabáttal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Tavaly húsvétkor indították útjára első ízben Balatonzamárdiból a feltámadási jelvényt, amely stafétaként járta körbe a Kárpát-medencét, hogy pünkösdszombatjára Csíksomlyóra érkezzen. Idén nagypénteken, a tihanyi Golgotán kettévált a feltámadási jelvény útja: egyik északnak, másik délnek indult, hogy szív alakban járják körbe a magyarok által lakott területeket. A déli útvonalat követő feltámadási jelvényt Zala – Szlovénia – Somogy – Baranya – Horvátország – Bácska – az Alföld (Szeged és környéke) – Déva – Gyulafehérvár – Makfalva – Homoródújfalu – Sepsiszentgyörgy – Kászonok – és Alcsík fontosabb állomásokkal e vidékek katolikus, református és unitárius magyarsága adta kézről kézre. Az északnak induló jelvény Veszprém – Sopron – Győr – Felvidék – Budapest – Eger – Sátoraljaújhely – Felvidék – Kisszelmenc-Nagyszelmenc – Kárpátalja (Ungvár, Munkács) – Szatmárnémeti – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Marosludas – Marosvásárhely – Szászrégen – Gyergyószentmiklós – Felcsík útvonalat járta be, Somlyóra a madéfalvi keresztaljával érkezett. A jelvényeket minden állomáson ünnepséggel fogadták, mindenütt szalagot tűztek rájuk. Az utolsót Jakubinyi György érsek tűzte fel a kordon indulása előtt. /Takács Éva: Nemzeti zarándoklat Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./
2006. június 22.
Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./
2006. július 1.
Húsz éve hunyt el dr. Mátyás Vilmos /Arad, 1911. ápr. 12. – Sopron, 1986. júl. 2.) „az erdélyi föld szülötte, és száműzött szerelmese”, ahogy Daday János írta róla halálakor. Arad szülötte volt Erdőmérnöki főiskolát végzett Sopronban, de Erdélyben kezdte mérnöki tevékenységét. Az akkori román hatóságok „nemkívánatos személynek” minősítették, kémkedéssel vádolták, s hadbíróság elé állítással fenyegették, mert szenvedélyes turista lévén, Czárán Gyula nyomdokán járva útjelzésekkel látták el szeretett Bihar-hegységüket, az Erdélyi Kárpát-Egyesület aradi Czárán-osztályának égisze alatt. Emiatt áttelepedett Sopronba. Utazások Erdélyben /Panoráma Kiadó/ című, több kiadást megélt útikönyve azóta is minden Erdélyt szerető turistának nélkülözhetetlen „útibibliája”. /Gábor Dénes: Húsz éve hunyt el dr. Mátyás Vilmos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
2006. július 8.
Gub Jenő Szovátáról az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében, az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az ő közlései. Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Gub Jenő az ideit tartja a legértékesebbnek, bár csak III. díjban részesítették (az erdélyi pályázók közül egyedül „dobogós” helyen). Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet. /(bölöni): Egyedül dobogós helyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./
2006. július 14.
A soproni Soroptimist Club hölgytagjai jártak erre, ismerkedtek a Máramaros megyei magyar oktatás intézményeivel, körülményeivel. A klub a szórványmagyarság támogatását tervezi, látogatásuk célja az volt, hogy megismerjék a támogatottak életét és környezetét. Elképzeléseik szerint tanároknak fognak anyagi segítséget nyújtani, illetve rajtuk keresztül tanítványaiknak, majd anyaországi táborozás is lesz. A Soroptimist Club első rendezvénye jótékonysági koncert volt Sopronban. A koncert bevételét a máramarosi magyar oktatás támogatására fordították. Nagyon sok országban van Soroptimist Club, föderációkba, uniókba tömörültek, kongresszusaik vannak. A Soroptimist Club tagjai könyvekkel és oktatási segédanyagokkal érkeztek. Szatmárnémetibe, Szinérváraljára, Koltóra látogattak, ismerkedtek a máramarosi magyar tannyelvű iskolahálózattal és a fakultatív magyar oktatás helyzetével. Több mint 200 ezer Ft értékű könyv- , DVD és taneszközadományt hoztak, ezek az egyes iskolák könyvtárába kerülnek, megalapítottak egy 10 ezer Ft-os különdíjat egy a fakultatív magyar oktatásban résztvevő diákok Ki mit tud?-ján szereplő diák számára és egy 5 ezer Ft-os jutalmat felkészítőjének. /Dr. Váradi Izabella, magyar szakos tanfelügyelő: Segítő nővérek a máramarosi magyar szórványoktatásért. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 14./
2006. augusztus 12.
A mikóújfalusi kőfaragók kedvenc mesterei, írta Sylvester Lajos, tőlük tudja, hogy a szobor- és emlékmű talapzatokat ajánlatos egy kőből faragni, mert az egy andezittömbből kivágott, több tonnás sziklát nehéz ledönteni. Sylvester egy emlékmű ügyében járt Mikóújfaluban, Rosin Sándor kőfaragó műhelyében. A hűség városának, Sopronnak fiai hoznák vissza Ojtozba annak a féldomborműnek a másolatát, amelyet barbár kezek az Ojtoz völgyéből eltávolítottak. Ennek a szimbolikus honvédalaknak a háta mögé kellene egy jókora sziklatömb. Valamikor valamiképp Sylvester Lajosra ragadt a szoborállítások ügyének intézése. /Sylvester Lajos: Környezetünk meghatározói: kőfaragók, kőmetszők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./
2006. augusztus 16.
Augusztus 17-én kerül sor Ojtozban, a római katolikus templom kertjében az első világháborús Honvédemlékmű alapkövének letételére. A hányatott sorsú Honvédemlékmű egyben a Kárpát-medence magyarságának sorsjelképe is. 1917-ben az Ojtoz völgyében a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred augusztus 8-tól négy napon át hősiesen állt ellen az orosz túlerőnek, miközben az ütközetekben elveszítette tiszti állományának háromnegyedét és legénységének mintegy felét. A gyalogezred 1917-es hősi helytállását honvédemlékmű örökítette meg, amelyet barbár kezek leromboltak. A soproni 18-as Bajtársi Kör kezdeményezésére ennek mását Dabóczy István szobrászművész elkészítette, ezt avattak fel Sopronban 1934. augusztus 5-én. /Dabóczy István szobrászművész a hírhedt Recsken halt meg, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták./ A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, berecki, ojtozi és több más támogatójának köszönhetően 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotással világháborús emlékjelet állított az ojtozi római katolikus templomkertben. Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcokat felelevenítő írások hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a M. Kir. 18. Sz. Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának hű mását. A kicsinyített bronzmásolatot Sz. Egyed Emma soproni éremművész készítette el. Augusztus 17-én azt az alapkövet helyezik el, amelyre egy következő ünnepi alkalommal a Soproni Erdélyi Kör képviselői ráerősítik a bronzba öntött féldomborművet. /Sylvester Lajos: Honvédemlékmű Ojtozba (Alapkőletétel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./
2006. november 13.
A soproni Edutech Kiadó gondozásában megjelent Szép Erdélyünk című képes könyvsorozat újabb köteteinek bemutatójára és szétosztására készülődve hivatalos úton 600 példányt szeretett volna behozni az országba az importőr. A kolozsvári vámhivatalban azonban nem vámolták el a könyveket: a magyarországi kiadó munkatársai szerint azért, mert a vámosok ország- és nemzetellenesnek minősítették a kiadványt; a vámhivatal vezetője viszont azt állítja, hogy a vámolási kérelmet az igénylő visszavonta. „Az importőr 600 könyvvel érkezett a határhoz, az előírásoknak megfelelő iratokkal, a kolozsvári vámhivatalban azonban románellenesnek nyilvánították a könyveket, és megtagadták a vámolásukat” – panaszolta Göncz József, a könyv egyik szerzője, aki a Sopronban működő könyvkiadó vezetője. Mint elmondta, az importőr a sorozat első három, Erdélyről szóló kötetével jelentkezett a hivatalban, a negyedik akkorra még nem készült el. Az albumsorozat első kötete a Szép Erdélyünk – Történelmi képeslapokon, amely 1905–1949 közötti, erdélyi településeket bemutató képeslapok gyűjteménye. A második kötet alcíme Éljen a haza, ez a honfoglalástól 1944-ig kíséri végig a magyarság történelmét, szintén képeslapokkal illusztrálva. A harmadik kötet – a Receptek és vendéglők – letűnt korok gasztronómiai szokásait és ételreceptjeit mutatja be. „Kolozsváron felkészülten vártak a vámosok: megnézték a könyveket, majd azzal utasították el a vámolást, hogy történelmi témájú, Románia- és románnemzet-ellenes magyar könyvekről van szó” – részletezte a történteket Giczy József, aki a könyvek romániai behozatalát bonyolította. Mint elmondta, a vámosok el akarták kobozni a könyveket, és csak ismerősök közbenjárásával sikerült mégis elhozni őket. A vámhivatallal abban egyeztek meg, hogy a legrövidebb úton visszaviszik a szállítmányt Magyarországra. A kolozsvári vámhivatal vezetője, Florin Modrea cáfolta a magyarországiak állításait. „A 600 példányt a magyar történelmi egyházaknak, Erdély római katolikus és református gyülekezeteinek, magyar könyvtáraknak, iskoláknak szántuk, és még a téli ünnepek előtt szerettük volna szétosztani. A célunkat nem adjuk fel: januárig várunk, és akkor majd újra behozzuk őket. Akkor Románia is csatlakozik az Európai Unióhoz, és gondolom, nem lesz már akadálya a szabad könyvterjesztésnek. Szomorú azonban, hogy Európa küszöbén ilyen eset megtörténhet” – jelentette ki Göncz József, hozzátéve, hogy a könyvek jelenleg egy debreceni raktárban vannak. Mint elmondta, három évvel ezelőtt az első kötetet akadálytalanul hozták be az országba. Annak bemutatóját Nagyváradon tartották, a könyvszállítmányt pedig a Körös-parti városban vámolták el, és a vámosok semmi kivetnivalót nem találtak benne. /Gergely Gizella: Nem engedték be Romániába a Szép Erdélyünk sorozat köteteit. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2006. november 13.
A nagyváradi barokk palotában mutatták be a hét végén a Szép Erdélyünk albumsorozat harmadik és negyedik kötetét. Az albumokból – a kolozsvári incidens miatt – kevesebb könyv került az asztalra, mert csak személyes csomagként behozható mennyiséggel érkezhettek a soproni szerzők az országba. „A képeslapoknak filatéliai, történelmi és építészeti értéke van. A magyarországi képeslapgyűjtők munkája azért is hasznos, mert ezek a könyvek az épületek restaurálásában is segíthetnek” – mondta a sorozatot méltatva Péter I. Zoltán, aki maga is képeslapgyűjtő. Bognár Béla, a kötet társszerzője elmondta, a történelmi Magyarország területéről már több tízezer képeslapot sikerült összegyűjteniük. „A képeslapkészítés az 1890-es évek végén, a huszadik század elején élte virágkorát, akkor az örömünneptől a katasztrófáig, a várkastélytól az orgonabokorig mindent lefotóztak, és képeslapot készítettek belőle. Trianon után a képeslapnyomás visszaesett, és csak a bécsi békeszerződés megkötése után kezdett újra talpra állni” – mondta el Bognár, hozzátéve, hogy a kiadványban Erdély és a Partium valamennyi kastélya és kúriája szerepel. /Anzikszok várkastéllyal, orgonabokorral. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2007. január 20.
Kiss Pál /Marosvásárhely, 1911. júl. 27. – Budapest, 2001/ egyetemi tanulmányait Kolozsváron a történelem- és földrajztanári szakon 1932-ben summa cum laude eredménnyel végezte. Tanári működését a marosvásárhelyi kollégiumban kezdte el. Minden órán a tananyaghoz kapcsolódó képzőművészeti ismeretekkel bővítette magyarázatait. 1943-ban jelent meg a Marosvásárhely és a Közművelődési ház képtárának magyar értékei című két kisméretű kötete, ugyanebben az évben Marosvásárhely története című könyve. Az 1944. évi államváltozáskor köteteit elkobozták s tanári működését Budapesten folytathatta. Budapesten a Lónyai utcai gimnáziumban, majd 1951–1976 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban a történelmet és a művészetek történelmét oktatta. 1946-ban summa cum laude eredménnyel szerezte meg a művészettörténész doktori címet. 1946-tól kezdve művészettörténeti írásait M (Marosvásárhely) előnévvel jegyezte. Művészettörténeti előadásokat tartott a József Attila Szabadegyetemen Budapesten és vidéken (Szeged, Sopron, Győr, Kalocsa, Baja, Miskolc stb.). A Magyar Rádió Szabadegyeteme műsora keretében éveken át előadásokat tartott az erdélyi székely művészekről. Ismeretterjesztő előadásainak és nyomtatásban megjelent írásainak anyagát nagyrészt – az erdélyi képzőművészek életéről, alkotásairól – könyvtárak, múzeumok és magángyűjtemények felkutatása révén gyűjtötte össze. Számos ismertető cikket tett közzé Marosvásárhely műemlékeiről, valamint az erdélyi magyar festőkről és kiállításaikról. (Dósa Géza, Boér Márton, Szabó János, Vida Árpád, Bikfalvi Koréh Zsigmond, Nagy István, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Berde Amál, Gámentzi Zoltán, Karácsony János, Ferencz Júlia). A Művészettörténeti Értesítőben jelentek meg ismertető írásai. Az 1990-ben megjelent, az Erdélyi magyar művészek a XVIII–XX. században című nagy kötetében foglalta össze az alig ismert, vagy méltatlanul elfelejtett magyar festők és szobrászok életrajzi adatait és művészeti alkotásait. Társszerzőként írt a Művészeti Lexikon I–IV. köteteiben is. M. Kiss Pál 2001-ben Budapesten halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. /Keresztes Gyula: Dr. M. Kiss Pál tanár, művészettörténész. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./
2007. február 20.
A kortárs magyar grafika nagymesterének, Gyulai Líviusznak kiállítását nyitották meg múlt héten Székelyudvarhelyen. A Magyarországon élő grafikusművész Baróton született 1937-ben, majd a családjával Erdővidékről Sopronba települtek 1946-ban. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. /bágyi: A grafika nagymesterének tárlata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 20./
2007. március 3.
Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./
2007. április 7.
A magyar költészet napján, április 11-én Sepsiszentgyörgyön, másnap pedig Baróton lép fel Gyulai Líviusz és Berecz András. Valójában hazajönnek mindketten, Gyulai Líviusz grafikusművész ugyanis hetven esztendeje Baróton született, innen vitte sorsa Sopronon át Budapestre, s vált a kortárs magyar grafika nagymesterévé. Ő emelte a linóleummetszetet oly fokra, mint még előtte senki, s aki mellesleg nem csak rajzol, de ír is, forgatókönyvet, verset, mesét. A másik meghívott, Berecz András ének- és mesemondó budapesti ugyan, de gyűjteni gyakran jár Székelyföldre. Kettejük pályája kapcsolódik is, Gyulai Líviusz illusztrálta Berecz András több könyvét, CD-jét. /Váry O. Péter: Mesék felnőtteknek (A magyar költészet napján). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./
2007. május 30.
A Vándorcsizma-találkozót a kisebb csoportok, a szórványnak számító vidékek fiataljainak ösztönzésére fejlesztették fel Veress Kálmánék, jobbára Nyárád menti helyszíneken, bekapcsolódtak a segesváriak, dicsőszentmártoniak és a medgyesiek is. A Vándorcsizma idén fesztiválként jelentkezett, ötödiknek a sorban, Medgyesen, a Greweln parkban. A helyi magyarság Millennium Házától a Városháza közeli terére vonultak a csoportok, balázstelkiek, székelyudvarhelyiek, haranglábiak, segesváriak, dicsőszentmártoniak, zilahiak, nagyszebeniek, a házigazdák magyar, cigány, román táncosai, határon túliakként pedig Sopronból jöttek. /Bölöni Domokos: Vándorcsizmások a medgyesi Grewelnben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./
2007. augusztus 20.
A nyugati és keleti végek közötti képzeletbeli híd az az emlékmű, amelyet szombaton avattak fel Ojtozban. A kilencven évvel ezelőtti események előtt tisztelegtek az egybegyűltek, 1917 augusztusában soproni és székely katonák védték itt a magyar határt. A Soproni Erdélyi Kör emlékplakettjét a katolikus templom udvarán helyezték el, ahol bensőséges ünnepséggel emlékeztek az elesett hősökre. Lomnici Zoltán, a Magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke fontosnak és szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy soproni bakák védték itt a határt, ,,hisz Magyarország nagyon sokat köszönhet Erdélynek, nagyon sok mulasztásunk van, s talán ebből valamit ők a vérükkel törlesztettek”. Dr. Sarkadi Sándor történész a kilencven évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, a 18-as soproni gyalogezred a négynapos véres küzdelemben elveszítette tiszti állománya 75, legénysége 45 százalékát. Egy évvel később sziklába vésett emlékművet állítottak tiszteletükre Ojtozban, de az impériumváltás idején az ,,elvakult nacionalisták” felrobbantották azt. Sopronban 1934 augusztusában leleplezték ennek pontos mását, és egy sétány is Ojtoz nevét viseli. Most a Soproni Erdély Kör hozta el a domborművet (Sz. Egyed Emma szobrászművész alkotását), amelyet a már felállított hét és fél tonnás sziklatömbre helyeztek el.,,Mi, soproniak a nyugati végekről köszönjük székely testvéreinknek, hogy ezerszáz éve állnak itt őrt a keleti végeken, és az összetartozás soha el nem téphető kötelékével őrzik a soproni katonák emlékét is” – mondotta Sarkadi Sándor. Dr. Grezsa István, Hódmezővásárhely önkormányzatának képviselője fontos bejelentést tett: városa megvásárol egyet a 24-es határvadászok által egykor épített katonaházak közül, és finanszírozza majd egy katonamúzeum létrehozatalát, ,,amelybe összegyűjtve Háromszék katonai relikviáit felmutathatjuk, mi történt itt az elmúlt ezerszáz esztendőben” – mondotta. Végül Úri Előd, a Soproni Erdély Kör elnöke és Sylvester Lajos leleplezte a kősziklába illesztett plakettet. /Farkas Réka: Híd a nyugati és keleti végek között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./
2007. szeptember 27.
Népes tömeg előtt avatták fel szeptember 25-én Thököly Imre domborművét a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium udvarán. Az ünnepség a Vártemplomban kezdődött, ahol az avatás díszvendége, Tőkés László református püspök hirdetett igét. Bátorította az enyedi szórvány közösséget, hogy megszabaduljon a kishitűségtől. Díjakat adtak át a domborművet megalkotó Kő Pál szobrászművésznek és Dinnyés József zeneköltőnek, aki erre az alkalomra egy dalt szerzett. A kollégium udvarán Szőcs Ildikó igazgató mondott beszédet. Tudomása szerint a kollégium falán lévő dombormű az első Thököly-emlékhely Erdélyben. Az avatásra azért került sor ezen a napon, mert szeptember 25-én született Késmárkon /1657-ben/, ezen a napon, 1690. szeptember 25-én választották Erdély fejedelmének, majd ugyancsak ebben az őszi hónapban, 1705-ben, száműzetésben hunyt el Nikomédiában. Czegő Zoltán író alkotta meg a szöveget a dombormű alá, amely így hangzik: „Akkor küszködött mindenekkel, amikor rengett a föld a nemzet alatt”. Az igazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki segített abban, hogy ezt a napot igazi szép ünneppé varázsolják, többek között, Beke Mihálynak, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatójának, Pásztori Kupán István ny. lelkipásztornak, Seprődi Kis Attilának, az iskola vezetőinek, tanárainak, valamint egész személyzetének. Czegő Zoltán beszédében elmondta: Thököly Imre emléke ezentúl az enyedi Őrhegy szellemi védelme alatt áll. A magyar nemzet szakadatlan harcának egyik szakaszában, ugyanúgy, mint Petőfi, ő sem érhette el az igazi magyar együttműködést. – Adassék meg tehát nékünk Enyeden, Aradon, Sopronban, Eszéken, Kassán a nemzeti egyetértés és a hiteles magyar nemzeti öntudat – hangsúlyozta. /Az Őrhegy szellemi védelmében Thököly-ünnepség a Bethlen-kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./
2007. október 10.
Gyulai Líviusz Kossuth-díjas könyvgrafikusról és animációsfilm-rendezőről nevezték el szülővárosában, Baróton a könyvtárat. „Furcsa lehet, hogy valakiről éltében neveznek el intézményt, de úgy gondoltuk, hogy ilyen rendkívüli eset rendkívüli embernek kijár” – magyarázta Nagy István polgármester. Az idén 70. születésnapját ünneplő Gyulai Líviusz mindjárt az 1989-es rendszerváltozás után Barótról készített grafikákkal ajándékozta meg a várost, újabban pedig animációs filmeket és általa illusztrált könyveket hozott el az erdővidéki tékába. „Még most sem tudtam feldolgozni ezt az érzést. Igen nagy megtiszteltetés, hogy rólam nevezték el a könyvtárat, és ezt úgy próbálom viszonozni, hogy képességeimhez mérten igyekszem hasznosan szolgálni és segíteni szülővárosom tékáját” – mondta az avatót követően Gyulai Líviusz. Barót 47 ezer kötetes tékája idén nyáron került méltó helyre, miután az önkormányzat a városi könyvtárnak otthont vásárolt. Gyulai Líviusz 1937-ben született Baróton. Gyermekkorában Sopronba került, ahol a képzőművészeti gimnáziumban, majd a képzőművészeti főiskolán tanult. Főként könyvillusztrációkat és animációs filmeket, ironizáló, archaizáló tollrajzokat, linómetszeteket, litográfiákat és rézkarcokat készít. /Benkő Levente: Gyulai Líviuszról nevezték el a tékát. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./
2008. február 7.
A soproni Nyugat-Magyarország Egyetem Benedek Elek Pedagógia Karának képviselői egyhetes erdélyi körútjuk során látogattak el Sapientia marosvásárhelyi egyetemre, ahol a pedagógia szak tanáraival folytattak megbeszélést. – A Kárpát-medencei felsőoktatási intézményekkel való aktív partnerkapcsolat feltétlenül szükséges tudományos tevékenységünk fellendítéséhez – fogalmazta meg a látogatás célját dr. Katona György, a soproni egyetem dékánja, aki a továbbiakban közös kutatási és képzési projektek megvalósítását indítványozta. Dr. Kulcsár László, a Nyugat-Magyarország Egyetem társadalom és neveléstudományi kutatóközpontjának vezetője a közös munkacsoportok kialakítását szorgalmazta. A soproni vendégek ingyenes szálláslehetőséget ígértek az erdélyi egyetemisták számára, akik az áthallgatás időszakában szerzett kreditpontjaikat – azonos tantárgyakról lévén szó – saját egyetemükön elismertethetik. Dósa Zoltán adjunktus pozitívan fogadta a soproni kezdeményezést. /Nagy Székely Ildikó: Partnerkapcsolat, nemcsak papíron. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./
2008. február 11.
Több erdélyi felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési szerződést a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara. A soproni küldöttség azzal a céllal kereste meg a Partiumi Keresztény Egyetemet, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának vezetőségét, illetve a csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi részlegeket, hogy bővítsék erdélyi kapcsolatrendszerüket. Az együttműködés elsősorban kutató-, oktató- és hallgatócseréből, valamint közös konferenciák szervezéséből állna. /Marosvásárhely – Egyetemek közötti együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./
2008. március 22.
Negyedik alkalommal indult útjára március 21-én Tihanyból az a két Feltámadási jelvény, amely két útvonalon, szív alakban bejárva a Kárpát-medence magyarok lakta területeit, pünkösdkor Csíksomlyón találkozik ismét. A 2004. december 5-i népszavazás után határozta el Gál Péter, a Balatonzamárdi Közösségi Ház és Könyvtár vezetője, hogy megpróbálja jelképesen újra összekötni azt, ami szétszakadt. Ötletét sokan felkarolták, és most, nagypénteken ismét elindult a nagy zarándoklat: egyházközségek, különböző lelkiségek, különböző felekezetek adják egymásnak stafétaszerűen a jelvényt. Gál Péter József, a zarándoklat elindítója elmondta: „A Feltámadási menet jelvénye – az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt – egyaránt elfogadható megoldás a katolikus és protestáns magyarok számára, továbbá Árpád-kori eredetében benne rejlik keresztény/keresztyén egységünk eszméje. ” A jelvényre a résztvevő közösségek egy szalagot köthetnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe pedig beírhatják üzenetüket és élményeiket. A Feltámadási menet egyik ága Zamárdiból délnyugati irányba indul el, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyében lép be Erdélybe, s halad Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé halad, és Sopronnál keletre fordulva Felvidéket, Észak-Magyarországot, Kárpátalját köti össze Erdéllyel és Csíksomlyóval. /Takács Éva: Feltámadási zarándoklat. Tihanytól Csíksomlyóig. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./
2008. október 23.
Gyökerek és lombok címmel Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület kiadásában megjelent az Erdészportrék hatodik kötete, amely tíz, videofelvételen rögzített életútinterjút tartalmaz. Szerkesztő-riporter Pápai Gábor, a nagy múltú Erdészeti Lapok főszerkesztője. A mostani kötet első két mérnökportréja Erdélyhez is kötődnek. Simonfy Ákos (1867–1962) vallomása a következő mondatokkal indul: ,,Baróton születtem, Háromszék megyében 1867. október 18-án. Barótról jó apám a székelykeresztúri unitárius iskolába vitt az 1878. évben, ott végeztem el a III. és IV. osztályt, és amikor odamentünk, apám mindig elvitt Lengyel doktorhoz, akivel már a segesvári és fehéregyházi harcok óta ismeretségben volt. ”A sorozat sikerét jelzi, hogy Hábel György erdőmérnök az Erdészportrék hatására küldte be a szerkesztőségbe Simonfy Ákos és édesapja életrajzát. Simonfy Sámuel katonaorvos és apja, Simonfy Ákos életútja többek között az erdővidéki falvakés más erdélyi települések világába viszA Gyökerek és lombok másik darabja Tompa Károly erdőmérnök professzor (1923, Kisbacon – 2002, Sopron) életútja. Tompa Károlynak mintegy hatszáz tudományos közleménye jelent meg, továbbá húsz könyvet, illetve könyvrészletet írt. /Sylvester Lajos: Tompa Károly emlékezik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./
2008. november 1.
A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
2009. március 16.
Csíkszeredán március 15-én a Vár-téren a fáklyalángok övezte koszorúzással ünnepeltek, a felvonulást követően pedig a Gál Sándor-téren, ahol elhangzottak a beszédek. A Gál Sándor-szobor előtt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszönetet mondott Sólyom Lászlónak köztársasági elnöknek, és az ünnepre érkezettek nevében megüzente neki, bár fizikailag nem lehet köztünk, mégis velünk van. „Az igazi elnök példaképét testesíti meg Sólyom László” – mondta, ő nem a szavazatokért jön, hanem “utánunk érdeklődik, és velünk akar együttérezni. Ő ugyanúgy cselekszik, ahogy gondolkodik, és ebben a tekintetben a magyar politikusok közül is kiemelkedő. Az a politikus, aki bennünket nem megosztani, hanem megerősíteni jön ide” – hangsúlyozta, majd megköszönte az általa vállalt nemzeti missziót. Ráduly említette, hogy Sólyom Lászlónak Sopronból, a hűség városából érkezett haza. Abból a városból, ahol 1921. december 14–16-án népszavazást tartottak, és az ott élők az válaszolták, ők nem Ausztriát, hanem Magyarországot választanák hazájukként. „Lám, nekünk, székelyföldieknek nem adatott meg ennek a népszavazásnak a lehetősége, és sokan munkálkodnak ez ellen a mai napig, de megnyugtatom önöket, hogy a népszavazás a területi autonómiáról meglesz, és a területi autonómia is, amíg ennyien vagyunk és hiszünk egymásban” – zárta a taps kísérte gondolatát Ráduly Róbert Kálmán. Székelyudvarhelyen ezernél is többen gyűltek össze. A hagyományőrző huszárok vonultak be a főtérre, majd a koszorúzás következett a Vasszékely szobránál, az Udvarhely Zenekar fúvósainak zenei kísérete mellett. Az ünneplés során füttykoncerttel fogadta a színpadra lépő Bunta Levente polgármestert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csoportja. /A nemzet szabadságának őrlángja. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./
2009. május 31.
A Feltámadási menet a magyarországi zamárdi római katolikus egyházközség kezdeményezésére született 2005-ben. Célja, hogy megújítsa az emberek szövetségét a feltámadt Krisztussal, valamint nemzeti újjászületés vágya. A körülbelül 3000 kilométeres nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tart, Balatontól Csíksomlyóig áthalad minden Kárpát-medencei utódállamon. A részt vevő egyházközségek 30-40 km-es szakaszokat vállalva stafétaszerűen adják tovább a Feltámadási menet jelvényét. Ez egy fából faragott, ősi motívumú, húsvét és pünkösd (szárny) szimbolikáját egyaránt hordozó kereszt. A részt vevő közösségek egy-egy szalagot kötnek rá, a zarándokkönyvbe pedig beírják a mindnyájunknak szánt üzenetüket, élményeiket. Az idei útvonal (is) mintegy „szívet rajzolt” a Kárpát-medencébe. A menet egyik ága Zamárdiból dél-nyugati irányba indult, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyén lépett be Erdélybe s haladt Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé haladt és Sopronnál keletre fordulva a Felvidéket, Észak-Magyarországot és Kárpátalját kötötte össze Csíksomlyóval. Főszervező Gál Péter József, a zamárdi egyházközség képviselője. Kolozsváron május 19-én, a Szent Mihály egyházközség Szentegyház utcai dísztermében fogadták ünnepélyesen a Feltámadási menetjelvényét. Kovács Sándor főesperes-plébános hangsúlyozta: az ősök és a hősök szent hitére épül a jövő. Majd megáldotta a kolozsváriak szalagját, melyet Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kötött fel a jelvényre. Ezt másnap reggel továbbvitték Tordatúrra, onnan Tordára. Innen haladt az összetartozás útvonalán a csíksomlyói úti cél felé. A Feltámadási menet pünkösd szombatján úgy ért véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felvitte a feltámadási jelvényeket a Kis-Somlyó nyergében celebrált búcsús nagymisére. Ott az oltár előtt egyesítették őket. Az újra eggyé lett jelvényt azután a csobotfalvi közösség tagjai vitték le a plébániatemplomba a csángó misére. Itt őrzik minden esztendő szalagjait, a feltámadási jelvényeket pedig évente visszaviszik a balatoni kiindulási helyükre. /Fodor György: A Feltámadási menet jelvénye Csíksomlyón. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 31./
